Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

  Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad.
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

  Kortárs, romantikus, egyedi: Az Ahol a szivárvány véget ér az életről szól. Az első órai levelezésektől kezdve nyomon követhetjük Rosie, Alex és a családtagjaik, barátaik életét.
Az Ahol a szivárvány véget ér a szeretetről szól. A szereplőink szerelmesek lesznek, összeházasodnak, elválnak, meghalnak, születnek. Az Ahol a szivárvány véget ér az összetartozásról szol. Hiszen lehetünk egymástól több száz kilométerre, mindig van köztünk kapocs; akármennyi időt kihagyhattunk egymás mellől, mindig visszafordulunk a másikhoz. Ez az Ahol a szivárvány véget ér.
  Cecelia Ahern agyszüleménye során megismerkedhetünk Rosie Dunne és Alex Stewart főszereplőinkkel. Előbbi mindig is arról álmodozott, hogy szállodában szeretne dolgozni, de hogy ezt elérje, rengeteget kell tennie. Alex pedig az orvosi pályán képzelte el magát. Különböző álmaik miatt elválnak egymástól, de mindig is legjobb barátok maradnak. Ez érthető, mert olyanok, mint két tojás - szokták mondani -, de náluk a belső közös, eléggé hasonlóra sikerült karakterek. Ezenfelül kedves szereplők, akiket megkedvel az olvasó. Mégsem lettek a kedvenceim (főleg Rosie, sokszor rákiabáltam volna, hogy hozzon jobb döntéseket), inkább a később csatlakozó Katie és Ruby mint főbb mellékszereplők voltak szimpatikusak számomra. Katie igazi mai lány, ambícióval és aranyossággal. Ruby pedig az abszolút kedvenc karakterem. Ő volt a legjobban kidolgozva, talán ezért. A többi szereplő - még így elemezve is - sablonos. A levelekből, beszélgetésekből sem mindig derül ki, hogy ki írta, ezért mindig a végét olvastam el először, hogy ki is írta. De visszatérve Rubyhoz: belevaló, segítőkész, vicces. Illik Rosiehoz mint második legjobb barát. Szóval a szereplők kidolgozatlanok voltak, de a hitelesség mércéjét megütötték. A kor haladtával pedig változtak is, ez plusz pont.

Mindannyiunknak szüksége van a reményre, hogy többet is elérhetünk annál, amink van.

  A könyvön nem tudtam sírni, nem hatott meg annyira. Hiányzott, hogy leírás legyen. Akármiről. De azért tetszett a szerkezete. Négy csillag az ötből. Az utolsó oldalak viszont iszonyat jól sikerültek, kifejezetten reális helyzetet mutatott be. Amikor elolvastam az utolsó sort is, magamban csak azt tudtam mondani: gyönyörű. Mert az is volt. És ez hiányzott a sok levél és chat közül. Úgyhogy nem befolyásolt annyira érzelmileg. A vicceken sem tudtam mindig nevetni, de azért voltak olyan helyzetek, amikbe bele tudtam képzelni magam, és nevetni.

A gyerek szájfényt ken magára, Alex. Rózsaszín, csillogó-villogó szájfényt. És csillámot rak a szemére, az arcára, és a hajára; már nem is egy gyereket, hanem egy diszkógömböt nevelek!

  A kedvenc részemnek azt mondhatom, amit "A csönd"-nek neveztem el. De igazából erről is szól. A csönd egy csodálatos dolog. Ilyenkor tudsz koncentrálni, nyugalmat érzel,  szinte minden tökéletes. Legalábbis számomra mint könyvmoly.

Hidd el nekem, Alex, létezik olyan csönd, amitől az ember a fellegekben jár.

Anya egyszer mesélt nekem egy csöndről, amit évekkel ezelőtt élt át. Mindig azt mondogatta, ha valakivel megérzem ezt a csöndet, az azt jelenti, ő az igazi!

  Az Ahol a szivárvány véget ér tökéletesen bemutatta, hogy milyen gyorsan el tud telni az idő, amit olykor lassúnak érezhetünk. Bemutatja, hogy egy-egy kis cselekedet mennyire meghatározó lehet, és hogy igenis fontosak. Akár egy bál, akár egy látogatás életet változtathat. A hirtelen fordulatokkal teli - talán nem volt olyan sok, de így jól hangzik - mű egy valós eseménysorozatot ismertet. Úgyhogy résen kell lenni, mert bármi megtörténhet. De azért örüljünk a váratlan dolgoknak is. Fontos, hogy mindent értékeljünk, hiszen minden rosszban van valami jó is. Soha nem tudhatjuk, hogy mi lesz majd az utolsó mozzanat, hol leszünk. A tanácsom: Carpe diem. Élj a mának. Kövesd az álmaidat. (Ha közhely, akkor is. :))

Az életünk időből áll. A napjainkat órákban mérjük, a fizetésünket ezeknek az óráknak az alapján kapjuk, a tudásunk az évek során nő. Gyorsan bepréselünk egy kis kávészünetet a zsúfolt napunkba. Visszarohanunk az asztalunkhoz, figyeljük az órát, az életünket találkákhoz igazítjuk. Mégis, az idő végül elfogy, és az ember szíve legmélyén azon gondolkodik, hogy vajon a lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket és évtizedeket?

  Mindennek úgy kellett lennie, ahogy volt. Befejezettnek tekintem a könyvet. Azért is tetszett a vége, mert így továbbgondolhattam. Ettől függetlenül kérdéseim vannak: Rosie élete milyen lesz utána? Katie eléri a legmagasabb álmát? A nem említett Tobyval mi fog történni? Greg megbánja majd amit tett? Mi lesz a tánccal?
  Kinek ajánlom: annak, aki szereti a romantikus történeteket a mai világban, szeretne egy újfajta szerkezetű könyvet "kipróbálni", és aki éppen nem tudja, hogy mit olvasson.
  Összefoglalva: egyszerűen csak gyönyörű. Nem kell sokat agyalni rajta, csak vedd a kezedbe a könyvet, és merülj bele!

Volt, amikor visszaolvastad a leveleidet? Van gyerekkori legjobb barátod az ellenkező nemből? Mit gondolsz a könyvről, hogy csak levelezésekből áll?

Köszi a figyelmet:
T.

Képek forrása: bookline.hu; tumblr.com; panemupdates.wordpress.com; 8tracks.com