-->

2015-07-10

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Egy rejtélyes sziget …
egy elhagyott árvaház …
izgalmas, megindító és csodálatos történet
Hajdanában egy szigeten, a világ túlsó felén igen különös gyerekek éltek. Mind együtt egy nagy, öreg házban, egy elvarázsolt helyen, ahol senki sem lelhetett rájuk. Nem olyanok voltak, mint más emberek. Káprázatos dolgokra voltak képesek.
Volt egy fiú, akit egyáltalán nem lehetett látni, ha nem viselt ruhát, aztán egy lány, aki a csupasz kezében hordozta a tüzet. Volt két nővér, akik úgy beszélgettek egymással, hogy egyetlen szót sem szóltak és egy lány, aki úgy járt, hogy a lába nem érintette a földet. Olyan könnyű volt, hogy madzagot kellett kötni a derekára, hogy el ne repüljön.
És mindre vigyázott egy bölcs, vén madár.
Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különös gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen – legyen ez bármilyen valószínűtlen is – talán még mindig élnek.
  És hogy miért tetszett a könyv? A képek nagyszerűek voltak! Ötletes, hogy ezek köré íródott a sorozat, de sajnos többnél túl erőltetett volt. Mintha el akarná hitetni velünk a hamis információkat, még ha igazak (és azok) voltak. Örültem volna, ha a magyarázat/leírás előtt láthattam volna a fényképemet, de ez nem rajtam múlt. De attól még ötletes volt! :) Tetszett még, hogy különlegesek (igen, ez a könyv minden szempontból különleges) voltak a fejezetkezdések. Szépek voltak azok az oldalak. Valamint tetszett, hogy a történelem is megjelent, a II. világháború. Mostanában ilyen könyveket fogok ki, és egyre jobban átérzem, hogy milyen borzalmas is volt.

http://www.konyvkolonia.hu/img/woman_with_pipe4.jpgAmikor a fantasyt, a YA-t, és a sok képet összekevered, mit kapsz belőle? Egy hosszú című művet, ami alatt egy csodás iromány lapul, tele izgalommal, rejtéllyel és sok furcsasággal. Ez a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. Az említett hölgy - Vándorsólyom kisasszony - az egyik kulcsfontosságú szereplő, aki - ahogy a címből is kiderül - gyerekekre vigyáz. Különlegesekre. Van láthatatlan fiú, tüzet dobáló lány, egy fiú, akinek méhei vannak, egy nagyon erős lány, és még sokan mások. Portman nagypapa folyamatosan róluk beszélt. Jacobot pedig elvarázsolta a "tündérmese". Később rájött, hogy talán ez nem is a valóság. Még később pedig gyanakodni kezdett. Mi fog kisülni a történetből? Léteznek a különleges? Ha igen, mi van velük, hol vannak? Ha nem, miért pont ilyen meséket hallott?
  Egy új könyv egyenlő egy új világgal. Ez abszolút igaz erre a könyvre. Új világot mutatott be. Jacob, a főszereplő érdekes személy. Egy gazdag család fia, aki jobban kötődik a nagyapjához, mint az apjához, vagy az apja Jacob nagyapjához. Az Okos Drogériában dolgozik, ami egy családi cég. Utálja, de nem léphet ki. Azaz nem tud kilépni. Éppen munka közben hívják fel. Ekkor kezdett el megváltozni az élete. Egy sajnálatos tett után pedig már úton van Cairnholm felé.
Már éppen belenyugodtam, hogy teljesen hétköznapi életem lesz, amikor nem mindennapi dolgok kezdtek történni velem. Ezek közül az első iszonyú megrázkódtatásként ért, és mint minden, ami örökre megváltoztatja az embert, kétfelé hasította az életemet: Előtte és Utána.
 Ha a falura gondolok, rögtön asszociálok a különlegesekre. Jacob Sherlockot játszik, és kutat, kutat, kutat... Spoilert írni nem szeretnék a könyv további részéről, hogy mi fog történni vele, ezért folytatom a szereplők kielemzésével:
http://static.tumblr.com/2d2cjmw/OeGlplfja/sidebar1.gifAbraham Portman - a nagyapa, aki "álomvilágban" élt, majd egy balszerencse megváltoztatta.
Jacob Portman - a főszereplő, aki inkább óvatos, és félti a szeretteit.
Franklin Portman - apa, aki hamar felad mindent, de szeretni való.
Emma Bloom - ha szereted a makacs, talpraesett karaktereket, Emmát is bírni fogod!
Millard Nullings - Az egyik kedvenc szereplőm. Vicces, önfeláldozó természetű.
Horace - egy semleges karakter, aki a könyv végén kulcsfontosságú.
(Alma) Vándorsólyom kisasszony - szigorú, igazi tanárnő alkat.
Bronwy Bruntley - erős lány, védelmező típus.
Enoch O'Connor- az a különleges, aki számomra a legkevésbé volt különleges viselkedésileg.
Olive Abroholos Elephanta - aranyos, segítőkész, benne van a játékban, ki ne szeretné Olive-t?
Ricky - a karakter, akiről többet is olvastam volna; amúgy érdekes, furcsa alak.
– Várj itt!
– A francba! Minek?
– Mert százkilencvenöt centi vagy, zöld a hajad, nagyapám pedig nem ismer, és rengeteg lőfegyvere van.
A szereplők, de leginkább Jacob nagy jellemfejlődésen ment keresztül. Rájött, hogy talán
a fontos nem mindig a szeme előtt van. Sokkal mélyebbre kell ásni, hogy rájöjjön: Igen! Tényleg!
Nem az számít, hogy mit gondolok, hanem az, hogy mi az igazság!
  Most ennyi lett volna a kritika. Nem túl hosszú, de azért vedd a kezedbe a könyvet, és merülj bele! :)

Már találkoztatok különleges emberekkel? Mit gondoltok a fényképes megoldásról?

Köszi a figyelmet:
T.

UI.: A Tim Burton film 2016 márciusában jelenik meg a legfrissebb információk szerint, várjátok már?
Képek forrása: libri.hu,pinterest.com, tumblr.com, konyvkolonia.hu, olvassbele.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése